Képek

Képek

Oldalak

Lilypie Fifth Birthday tickers

Lilypie Fifth Birthday tickers

2011. szeptember 29., csütörtök

Juló Prágában

















Szeptember 17.-én szombaton izgatottan vártuk barátnőmék megérkezését. Fiúk reggel óta fél óránként kérdezgették, hogy mikor érnek már ide, délután három körül hatalmas volt az öröm mikor megszólalt a telefonunk, hogy itt vannak.
Julóval, kivel egyébként szinte egy napon születtek eddig jól kijöttek, különösebb nézeteltérés nélkül képesek voltak eljátszani, az időt együtt eltölteni. Most ez kicsit másképp alakult, sokszor össze akasztották a "bajszukat", állandóan forrt körülöttük a levegő. A fiúk folyton kerülgették Julót, nevezhetjük az udvarlás egy érdekes formájának is amit műveltek. Maceragépeim rövid úton felfedezték, hogy mi az ami Julónak abszolút nem tetszik, sőt.......
Azért Julót is kemény fából faragták, örömmel tölt el, hogy nemcsak az én fiaimnak vannak kőkemény és megmásíthattalan elképzeléseik. Egyik sem engedett, jó ez így nem teljesen igaz, Dani néha igen (még szerencse), jókat vitatkoztak, folyamatosan versenyeztek, mintha féltékenyek lettek volna egymásra. Ki a legmagasabb, legügyesebb, ki a győztes, szép vagy nem szép, ki hol ül, bla bla bla bla..Nem mondom, hogy egyszerű volt, ráadásul Szabolcs (Dia férje) szerda délután hazament, Peti szerda éjjel jött haza Moszkvából, de persze reggel már ment dolgozni. A biztonság kedvéért fiúk 3 napot oviztak hétfőn és pénteken nem mentek, hogy együtt lehessenek. De még így is sokszor az összes szál hajunk égnek állt és Diával esténként fáradtan huppantunk le a kanapéra és élveztük a csendet.
Az első két napos rossz idő után újra kisütött a nap, igazi városnéző idő lett.
Sok programot szerveztünk, voltunk az Aquapalace-ban, néztünk focimeccset, szombaton este láttuk az Orlojnál a történelmi fényjátékot, vasárnap este elhívtuk Icát, hogy vigyázzon a gyerekekre és négyesben vacsoráztunk kedvenc éttermünkben, bejártuk a nevezetesebb turista útvonalakat, pénteken elvittük a gyerekeket az Állatkertbe.
Azt hiszem a gyerekek kapcsolata itt hágott a tetőfokára, mikor az állatkert tetején mind a három ugyanazon a kötélen akart csimpaszkodni és Beni dühösen beleharapott Julóba, aki érthető módon hatalmas ordításba kezdett. Én üldözőbe vettem Benit aki mint egy nyúl rohant előlem, mindenki bennünket bámult, mikor utolértem rácsaptam a szájára, ami olyan szerencsétlenül sikerült, hogy egy picit felszakadt a száján a bőr és elkezdett vérezni. Most már ő is bömbölt, a körülöttünk állók bámulták a vérző fiamat, folyton az kattogott az agyamban, na ezek most mit gondolhatnak rólunk...Jobb ha nem tudom. Odatereltük a három gyereket a büfé elé, ahol még mindig őrült hangerővel visítottak. Ekkor a szakács kihajolt az ablakon és elkiabálta magát. A gyerekek meglepődtek és elnémultak, Dia pedig megköszönte neki a segítséget.....Ezek után a helyzet valamelyest normalizálódott, bár inkább külön sétáltunk, mint együtt.
Este Peti nagyon rendes volt, mert elvállalta a három gyerkőcöt (vacsi, fürdés, alvás), így Diával kimenőt kaptunk és jót sétáltunk a városban. Megcsodáltuk az éjszakai Prágát, mindenkinek ajánlom, ragyogó látvány, majd éjfél után égve a kíváncsiságtól érkeztünk haza, de persze minden simán ment, nem volt semmi zűr a gyerkőcökkel. Miért csak Velünk balhéznak és az Apukákkal nem?, vagyis nem annyira??!! Minket is igazán megkímélhetnének....
Aztán az utolsó pillanatban felfedezték, hogy együtt is lehet játszani, egy hangot sem lehetett hallani, néma csendben, komoly egyetértésben ültek a gyerekszoba közepén egy kupac játékot rendezgetve. Erre mondják, hogy minden jó, ha a Vége jó!!! Folyt köv...

2 megjegyzés:

  1. Hűűű...kemény hét lehetett...
    A szájravágást biztosan ezerszer megbántad már! De sejtem, hogy mi játszódhatott le benned! Engem Karolina tudott egyszer úgy felhúzni, hogy kínomban rácsaptam a meztelen combjára. Nem vagyok rá büszke, de akkor már nem tudtam mit csinálni, mert egyébként csak szemberöhögött.
    Ez a harapás egy elég csúnya dolog, de lehet, hogy hirtelen Ő sem tudott jobbat kitalálni, hogy nyerni tudjon.
    A visító gyerekekkel való sétát én is nagyon úúútálom! És nekem is mindig az jár a fejemben, hogy na most biztosan megvan rólam a véleményük, mint anyáról... De aztán azzal nyugtatom magam, hogy akinek van gyereke, az biztosan csak egy jót mosolyog - ahogy Én is szoktam, ha hisztiző gyerekkel találkozunk.

    VálaszTörlés
  2. Andikám, a beszámoló szuper lett és milyen élethű, utólag jókat röhögtem, de akkor úgy emlékszem másképp reagáltam ;o)). Puszi mindenkért!!!

    VálaszTörlés