Hétvégék

Régen írtam. A múlt hétvége is kimaradt, pedig izgalmas programunk volt. Szombaton ellátogattunk a Nemzeti Múzeumba és megnéztük a zoológiai kiállítást. A fiúk nem igazán értették, hogy miért nem mozognak az állatok (amik az állatkertben pedig rohangálnak) és mit jelent az, hogy valami ki van tömve, a félbe vágott csirke és fácán, és a narancssárga vízben lebegő, apró darabjaira szedett varangyos béka végleg kiverte náluk a biztosítékot.
Néztük lelkesen a gombostűre szúrt pillangókat. Az a jó a gyerekeinkben, hogy ha valami adott pillanatban nem is tűnik a legjobbnak biztosra veszik, hogy ez meg fog változni és majd meggyógyul a lelőtt nyúl, repülni fog a kitömött sas, vadászni fog az „alvó” maci.
Fő a pozitív gondolkodás!!!! Kívánom, hogy örökre így maradjon.
Az aulában aztán lehetőség nyílt rajzolásra, színezésre ezt nagyon élvezték. Örülök, hogy kicsit körbejártuk ezt a múzeumot, mert májustól öt évre bezárják, felújítják.

Mivel rossz idő volt, múlt héten vasárnap elmentünk az aquapalace-ba. Beni&Dani roppantul élvezték. Jó sok fajta medence van kicsiknek, nagyobbaknak, csúszdák, csobogók, hullámok, sauna world (erről csak álmodoztam) stb. Nagyot pancsoltak, mi kapdostuk a fejünket.
Csak 3 órás jegyet vettünk, de elég is volt, teljesen lefáradtak (mi is).

Mivel ezen a héten még 3 napot mentek oviba, csütörtökön felkerekedtünk az állatkertbe. Most sikerült bejárni a másik felét is. Végre megtaláltuk a zsiráfokat és majd fél órát figyeltük a farkasokat. Itt megismerkedtünk egy szlovák emberkével, aki nagyon jól beszélt magyarul és mesélt a fiúknak a farkasok szokásairól. Kisvonattal feldöcögtünk az állatkert tetejére, ahol van egy jópofa játszótér és innen sétáltunk vissza. A végén aztán már a parkoló felé haladva Beni észrevette, hogy elhagytam egy fontos virágot, amit gyűjtött. Egyből kitört a balhé, nem volt hajlandó megmozdulni állt és ordított. Mi otthagytuk Danival. Már kipróbáltam ez a trükk beválik, ha egy pillanatig nem lát bennünket utánunk rohan. Az út során kétszer hitték róla, hogy elhagyta a szüleit, úgyhogy fel kellett fednem magamat, aztán folytattuk „játékunkat”.

Végre pénteken felcsatoltam a görkorcsolyámat. Fiúk bicajoztak, én koriztam utánuk.
Vicces volt. Nehézséget csak az jelentett, ha hírtelen lefékeztek az orrom előtt…elgondolkodtam azon, hogy beszerzek magamnak egy térdvédőt. Ez a móka kitűnő arra, hogy tanulják a helyes közlekedést, hogyan kell a sávon belül maradni, hogyan kell előzni, körülnézni, melyik táblánál kell megállni. Komolyan oda kell figyelni, mert sokan vannak és gyorsan hajtanak, nem lehet hülyéskedni.

Következett a hétvége, ami ismét mozgalmas volt. Tegnap tettünk egy sétát a várban, majd legyalogoltunk a Károly hídig. Megállapítottuk, hogy megérkeztek a turisták!! Már most sokan vannak, egy hónap múlva biztos telt ház lesz!
Ma pedig elvillamosoztunk a Narodni Trida-ra (Vencel tér közelében van) és onnan sétáltunk át a Lőportoronyig, majd a Palladiumban (bevásárló központ) megebédeltünk. A fiúk kisírták maguknak a játszóházat, úgyhogy ott még tomboltak egyet. Megnéztünk pár üzletet nagy alkudozások közepette és hat óra körül hazaértünk. Kellemesen kipurcantunk. Kérdezhetnétek sehol egy hiszti, egy akarom? Nem maradtak el a jelenetek, sőt több műsorszám is volt, hol az egyik gyerkőc adta elő magát, hol a másik. Peti, akit a beach feeling Malagán nem dimenzionált át (egy este hallotta a tenger zúgását, ez nem volt elég a relax-hez), szóval ugyanolyan, vagy még „pihentebb” állapotban ért haza az egy hetes meeting után, elég nehezen viselte a vörösödő gyerekfejeket.
Hazaérve felhívtam a babysittert, akit a munkatársa ajánlott. Kicsi a világ, a beszélgetés során kiderült, hogy Ő vigyáz Emeséék csemetéire is (3 fiú), úgyhogy referencia már van. Magyarul beszél és csehül és egy hónapban kétszer hajlandó szombat, vagy péntek estét bevállalni.
Ez kell nekünk!! Egy kicsit ketten is ki tudunk mozdulni, el tudunk menni moziba, vacsorázni, egy koncertre. Szuper!!! Remélem beválik és a fiúk is megkedvelik. Cseh nyelvet is tanít, még ezen filózok, de lehet, hogy veszek pár órát, hogy csak az alapokat megtanuljam.

Quiz kérdés: Hogyan alakul ki a tojás a tyúkban? Esti mese olvasásakor derült ki, hogy halvány fogalmam sincs róla… Ezt holnapra ki kell derítenem!!
Dani rá szeretne ülni egy tojásra és kikölteni, hogy legyenek itthon kiscsibéink…..úgyis jön a húsvét…

Húha holnap ovi!! Vajon mi lesz??!!

Ovi Krach

A fiúk hétfőn reggel négy bal lábbal keltek fel, nem akarnak oviba menni.
Pontosabban ez igazán indulás után bontakozott ki, mikor a villamos felé tartva fél úton Benike közölte, hogy kakilni kell és roham léptekkel elindult hazafelé. Dani persze az ellenkező irányba tartott, úgyhogy mondtam Beninek, hogy én vissza nem megyek, örülök, hogy kiléptünk az ajtón.
Javasoltam, hogy szedjük a lábunkat és beszaladunk a pékségbe. Az ötlet nem nyerte el a fiam tetszését így hatalmas könnyek közepette lerángattuk egymást a pékségig, majd berobbantunk a békésen kávézgató, croissont eszegető vendégek közé (istenem hogy irigyeltem őket) és meg sem álltunk a WC-ig. Beni nagy dirrel-durral levetkőzött, közben Dani is szólt, hogy neki is kell!!! Óh Ne!!!! !!! !!! De a csattanó elmaradt, hiába görnyedtem erőmet megfeszítve a WC csésze felett felváltva tartva 16 kilós gyerekeimet! Téves riasztás!!
Következő akciójukba közvetlenül az óvoda kapujánál kezdtek. Felváltva rohantak ki a kertből mire az egyiket visszahoztam, addigra a másiknak már nyoma sem volt.
Hisztijük röhögésbe fulladt ahogy kergettem őket (én egyáltalán nem találtam szórakoztatónak). Két anyuka mosolyogva kikerült bennünket…és végre bent voltunk az ovi épületében!! Az előadás tovább folytatódott én eltökélten vetkőztettem, öltöztettem őket és reménykedtem, hogy legalább az Egyik abbahagyja. Hiába mondtam bármit, tettem ígéreteket, beszéltem a tervezett közös programokról. Semmi eredmény, ők hisztizni akartak. Úgyhogy angolosan fogtam a táskámat és az ovó bácsira bízva két ordító csemetémet távoztam a helyszínről.
Délután kicsit félve kérdeztem, hogy milyen volt a délelőtt??? Műsoruk majdnem egy órán át tartott, mikor az egyik abbahagyta elkezdte a másik. Milyen jó, hogy ketten vannak!! De aztán utána nem volt semmi gond.
Ma reggel autóval mentünk, gondoltam kifogok rajtuk…Paulával volt találkám. Már az autóban elkezdődött a nyafogás, főleg Danika részéről, persze Benire is átragadt.
Újból kergetőztünk kicsit, aztán sikerült az ajtón belülre kerülni. Az óvó néni már várt bennünket.
Kitalálta, hogy írjak fel pár dolgot magyarul, ami megnyugtatja őket. A krokodil könnyeket hullató Dani mellett (Beni közben megnyugodott és figyelte, hogy mit is csinálunk) lejegyzeteltük először angolul, majd alá magyarul és alá fonetikusan, az alábbiakat: gyertek játszani, milyen vidám nap van ma, gyertek rajzolni, színezni, milyen jó oviba járni, anya nemsokára jön.
Üvöltő Danit és néma Benit aztán ismét a gondjaikra bíztam. Az ablakon benézve csak azt láttam és hallottam ahogy Dani vérvörös fejjel rúg kapálva az óvó néni kezében azt kiabálja Puszit Akarok Adni!! Még egy puszit akarok adni! AJJAJJ ezt nem írtuk fel, fogalmuk sincs mit ordít a fiam!!! Fura egy helyzet, de ha jó az óvó néni meg kell, hogy oldja!
Délután aztán nagy örömködések közepette ugrottak a nyakamba. Aliz (óvó néni) pedig mesélte, hogy 10 perc múlva minden OK volt. Meglepődtek a Tőle hallott magyar mondatokon….sőt a telefonjával le is fényképezte, ahogy Beni&Dani a kis asztalnál ülve teli szájjal vigyorognak!!! Dont worry!!
Még fociztunk egy jót a parkban a gyönyörű időben és a hazafelé úton meghallgattam, hogy ők mennyire szeretnek oviba járni és hogy jobb is az ovi mint itthon lenni……..
Na persze! Kíváncsian várom a holnapi előadást….

Nur kurz

A fiúk pelus nélkül alszanak éjszaka is!!!! Hippp hippp Hurrrrááááááá!!!!
Egyik napról a másikra úgy gondolták, hogy nincs többé szükségük rá!!!

Miért olyan nehéz????

Miért olyan nehéz megérteni, hogy amit mondunk, azt nem viccből mondjuk, hogy óvni, védeni szeretnénk őket.
Miért olyan nehéz megérteni, hogy amit kérünk, azt nem szórakozásból kérjük, hanem azért, hogy hamarabb fel tudjunk öltözni, el tudjunk indulni, oda érjünk időben, ne kelljen rohanni….
Miért olyan nehéz megérteni, hogy sokkal egyszerűbb és gyorsabb az élet és a szülők sem kapnak percenként idegrohamot, ha nem csüngök a másik nyakán készülődéskor, nem a WC mellé pisilek csak úgy poénból (egy Balatonnyi mennyiséget), nem borítom ki a vizet, csak azért, mert én tudok önteni, nem köpködöm le magam fogkrémmel, hogy át kelljen öltözni, nem locsolom szét a ragadós szörpöt apa autójában a bőrülésre, (felér egy öngyilkossággal, apa részéről egy kisebb szívinfarktussal) és ha mindezt és még sok mást nem csinálok vidáman, jókedvűen tölthetjük együtt az időt.
De akkor mégis MIÉRT, MIÉRT, MIÉRT? Mert ezer százalék, hogy tudják, hogy butaságot művelnek.
Tudom, mert gyerekek bla, bla, bla, de nekünk két szuper okos fiúnk van, akik felismerik a betűket, tudják az ABC-t, ismerik a számokat, tudnak gondolkodni, véleményt nyilvánítanak, indokolnak, felismerik az ok-okozati viszonyokat,összfüggéseket,kombinálnak, és élvezik a programokat, amiket kitalálunk, lelkesen közreműködnek, nem nyüglődnek.
A kulcs szó lehet, a lelkesedés? Túlságosan túl pörögnek és adott pillanatban nem gondolják végig mit is csinálnak…?
Petivel azon is el szoktunk merengeni, hogy mennyire becsülik meg a mai gyerkőcök, a fiaink azt, ami Van, ami biztosítva van a számukra, illetve miként lehet őket felelősség tudatra, a tárgyak, események, körülmények megbecsülésére tanítani, hogy ne legyen számukra teljesen természetes az, ami nem is olyan természetes……
Minden esetre őrlődéseink, őrjöngéseink, bosszankodásaink közepette „kinyaljuk” a feneküket és monoton ismételgetjük: mond fiam MIÉRT OLYAN NEHÉZ MEGÉRTENI…?

Boldog Szülinapot!!!

Drága Benikénk, Danikánk!!!!
Már négy éve, hogy megszülettetek!
Emlékszem a nagy hírre, mikor a nyolcadik heti ultrahangon a doktor bácsi nagy meglepetésünkre, megdöbbenésünkre felfedezte, hogy ketten vagytok.
41 kilómmal álltam a rendelőben és kérdőn néztem az orvosra. Ez hogy lehet???!!! Hogy fogok tudni kihordani két gyermeket egyszerre????!!! Én?, ilyen méretekkel???!! Látom magam előtt Apa nagy barna szemeit, mikor az orra alá dugtam a jól láthatóan két borsószemet ábrázoló felvételt és a felismerés pillanatát: Jé Kettő Van!!!….
Kettő Van??????????????????????????????????!!!!!!!!!!!!!!!!!
Három órát biztos, hogy ültünk a Bazilika lépcsőjén és emésztettük a Tényt.
Mindenkit felhívtunk, aki az eszünkbe jutott és meghallgattuk a kedves, jópofa, vicces eszmefuttatásokat, tréfákat.
De ez nem tréfa, ez a Valóság, nekünk Ikreink lesznek!!! Tekintetünk midig visszatért a képre és felfoghatatlan volt, hogy két aprócska lény fejlődik bennem. Aztán teltek a hetek és a hónapok és Ti mint „A” és „B” magzat szépen nődögéltetek. Nőtt a hasam is. Más várandós anyukák azon izgultak, hogy minél kevesebbet mutasson a mérleg, én azon, hogy minél többet!
Egyre nehezebben mozogtam, majd február 15-én az orvos ágyba parancsolt. Nehéz időszak következett. A lakásból már ki sem tehettem a lábam, törzshelyem az ágy lett és mint egy hernyó araszoltam le és fel. Képtelen voltam a normális mozgásra, az önellátásra.
Ti közben vidáman hancúroztatok odabent, szinte egyetlen pillanatra sem volt nyugalom. Hol itt éreztem egy rúgást, hol ott. Csak találgattam ez ki és mi lehet? Egy láb, egy könyök egy buksi?
Úristen, hogy nem gabalyodnak össze???!!! A hasam külön életet élt, nem voltam ura a benti történéseknek. A legmókásabb az volt, mikor csuklottatok, mintha két kis pityókás Manó randalírozott volna odabent.
Aztán márc. 10.-én hajnali 3 és 4 között Danika úgy gondolta, túl pici a hely, vagy már túl unalmas volt a megszokott környezet és kikéredzkedtetek a Világra.
Lefordítva rohantunk a kórházba, mert elfolyt a magzatvíz és reggel kilenc óra után egy perccel megszületett Benike, majd egy perccel később Danika.
Három napot töltöttetek az inkubátorban, majd egy hét után hazamehettünk. Ezen mindenki meglepődött, legalább két hét kórházi tartózkodással számoltunk. Apa, akire az elmúlt egy- másfél hónapban rátört a kapuzárási pánik ráeszmélt, hogy bulizni kell!! Így hát mi utolsó éjszakánkat töltöttük a kórházban addig ők ünnepelték az érkezéseteket, aminek az lett a következménye, hogy másnap délelőtt, míg más apukák kezüket tördelve, fel-alá sétálva izgultak a koraszülött osztályon addig Ő békésen szundikált az asztalra dőlve.
Olyan ici-picik voltatok, hogy szinte elvesztetek a hordozókban, pelenkákkal stabilizáltunk benneteket.
Most pedig már négy éves „nagy” Fiúk vagytok!!!!
Boldog, Boldog, Boldog, Boldog Szülinapot Drága Gyerkőceink!!!!!